Október 12. Hétfő, Miksa

Fagyos hajnalok, hűvös délutánok jönnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Köpönyeg.hu

Hűvös fordulattal indul a hét, többfelé fagypont közelébe süllyedhet a hőmérséklet hajnalban. Beköszöntött az ősz, de az időjárás-előrejelzések alapján a hét második felében még számíthatunk enyhébb, napsütéses délutánokra.

Felhősen, csapadékos kezdéssel vágunk neki a hétnek, a reggelek egyre hűvösebbek lesznek, de az időjárás-előrejelzések szerint csütörtökön megindul egy kis enyhülés.

Őszi táj és vízre hulló falvelek az időjárás-előrejelzésben.
Időjárás-előrejelzés: fagyos reggelek, hűvös napok jönnek. Fotó: aapsky / Shutterstock

Időjárás-előrejelzés: hűvösen indul a hét

Hétfőn nyugat felől megnövekszik a felhőzet, a déli országrészben pedig tartósabban felhős, borongós lehet az idő. Nyugat- és Dél-Dunántúlon még eső is előfordulhat, és az északi szél is megélénkül. Délután már mindössze 13–18 fok várható.

Kedden naposabb idő következik, csapadék már nem várható, a reggel azonban hideg lesz: 2–8 fok várható, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken pedig gyenge fagy is kialakulhat. Délután 13–18 fok között alakul a hőmérséklet, az északi szél pedig főleg a Tiszántúlon erősödhet meg.

Szerdán jöhet a leghidegebb a reggel

Szerdán többórás napsütésre van kilátás, számottevő csapadék nélkül. A hajnal viszont már kifejezetten hűvösnek ígérkezik: 0 és 5 fok közé csökken a hőmérséklet, a fagyzugokban gyenge fagy is előfordulhat. Napközben 13–18 fok várható.

Csütörtöktől enyhébb levegő érheti el térségünket, így délután már 16–21 fok közötti maximumokra készülhetünk. Változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, a HungaroMet előrejelzései szerint pedig, északkeleten kisebb csapadék is előfordulhat.

Enyhe őszies idő körvonalazódik a hétvégi időjárás-előrejelzésekben

Pénteken és szombaton 15–20 fok körül alakulhatnak a maximumok, jórészt napos, közepesen felhős idő mellett. Csapadék csak elszórtan valószínű. Vasárnap már felhősebb idő várható, és újabb záporok tarkíthatják a napot.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Köpönyeg Google News oldalán is!